A barátság egy olyan kötelék, ami megerősít, összeköt és boldoggá tesz. Én a szerencsésebbek közé tartozom, mert (véleményem szerint) sok barátom van.
De mindközül egy van aki kielemendő. A leges-legjobb barátnőm, Barbi. Rá mindig számítkatok, bármit elmondhatok neki, megért engem. Amikor befordultam, Ő nem hagyott magamra, inkább próbált nekem segíteni. Ha valami nem tetszik neki megmondja, és ez sokakt számít nekem. De azt is megmondja, ha tetszik neki. Van, hogy összeveszünk, hisz a legjobb barátságban is van egy-két veszekedés. Durcizunk egyet, és már kész is, el van intézve. Viszont ha valamin nagyon összekapunk, azt megpróbáljuk megbeszélni, több kevesebb sikerrel. Amikor kevés sikerrel, akkor időt adunk egymásnak, hogy végigondoljuk, megérte-e?!
Megéri összveszni a legkisebb apróságokon is? A válaszunk, egyöntetüen : NEM.
Úgy gondolom, ez a barátság örökké fog tartani, mégha a sors szét is választ minket, tudni fogjuk, hogy ott vagyunk bajban egymásnak.
"Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor az ember barátjától elszakad, tudja hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy volt vele a találkozás előtt."
/Hamvas Béla: Láthatatlan történe/
