Nem tudom mit kéne írom róla... Megfogott benne valami, talán azért, mert mindig is íhhoz vonzódtam, aki megkavar, aki miatt szenvedek, aki rosszfiú, aki leszar. Ő most megkavart rendesen.
A bejegyzéshez felrakom a verset, amit neki írtam az imént.
Puszi, Blondie
Molnár Ramóna: Sakk matt
Kettős viselkedésed az őrületbe kerget, tested és lelked, hol utál, hol szeret. külsőd egésze, ahogy vagy az vonzz engem, de belsőd taszít, azt mondja ne engedjem.
Ugyan akkor vár is rád, a megváltóra, az álmaimat talán te váltanád valóra. Talán te tennél engem végleg boldoggá, és szarvaimat változtatnád szárnyakká.
Bocsánat, ha néha úgy érzed nem bízom, ha úgy érzed rossz vagyok, ha hibázom, nem vagyok tökéletes, nem felelek meg, sajnálom, remélem ezért nem vetsz meg.
Egyszer bánt, egyszer szeret a szavad, egyszer dícsér, s máskor szívembe mar. Mégis rád gondolok, minden egyes percben, fogva tartasz egy vastag, erős ketrecben.
Hát gyerekek most sem a boldogságomról írok. A helyzet a következő: tele van mindennel a búrám. Itt a szünet, felkelek és nem csinálok semmit. Egész nap unatkozok, nem tudom kivel elütni az időt, ráadásul ez a Ronnie gyerek is jól megkeverte a lekemet.
Ronnie egy réégiréégi barát. Namármost, ugye tudjuk, hogy olyan, mint hosszútávú fiú-lány barátság nincs. Neee, most ne próbálj meg azzal jönni, hogy de van mer a... Nincs. Egy idő után megfordul valamelyik fejében a dolog, hogy milyen lenne vele lenni. De jön a szokásos, hogy a másik nem akarja elrontani a barátságot tüttürü.... De már ezzel is elrontja, mert mindig mindenkinek az kell a legjobban, akit nem kaphat meg. Én is így vagyok jelenleg, és nekem fordult meg az agyamban, és engem utasítottak vissza. Azon is gondolkodtam már, hogy lehet azért, mert túlságosan jól ismer és.. Áhh nem is tudom. De már kezd elegem lenni ebből a szerencsétlen életmódból. Nem megy ez az "élet dolog" nekem. Meg most nekiálltam a fogyókúrának, meg a mindennek. Lehet úgy majd jobban tetszem neki, és meghódítom. Nem tudom. De az is meglehet, hogy csak menekülök az exem elől. Keresem azt akivel el tudnám felejteni, akivel túlélném a lelki válságom, akivel megint boldog lennék. ÉS szerintem nem konkrétan ő kell, csak valaki akihez kötődhetek, akit ölelhetek, aki törődne velem.
A tegnapi nap sikerült felettébb felöntenem a garatra. Ott volt a volt barátom is mivel egy a baráti társaságunk. Másfél-2 hete, hogy szakítottunk. Hiányzik. Majd elmúlik, és ha lehetne se szeretnék vele újra összejöttni, mert tudom, hogy rossz lenne nekem. Vagyis, igazából jólenne, de félek és a félelem nagy úr.
Mint mondtam tegnap nem voltam józan, és ilyenkor sokkal érzékenyebb vagyok. Kicsit el is romlott a kedvem, mert hülyéskedtünk a Bencével (voltbarátom) és arra emlékeztetett amikor még jártunk. Úgy fél12 fele aztán rendesen ki is jött belőlem. Pityeregtem, odajött hozzám, megölelt, és beszélgettünk. Mondta (és azt hitte nem tudom) hogy mikor másodszor összejötütnk utána azért volt velem olyan amilyen, mert azt akarta elérni, hogy én szakítsak vele. Sikerült neki mondjuk. Na mindegy. És mentünk tovább, leültünk lépcsőre. Megölelgetett, mondta, hogy ne sírjak. Megpuszilt, hozzámbújt. Olyan volt, mintha egy kést forgatnának a szívemben, és mégis jól esett, hogy újra érezhetem, hogy újra átölelhetem. Érdekes helyzet volt, mert annyira közel álltam hozzá hogy megcsókoljam. És nem. Fejbe kell vésni, hogy nem szabad még több szart csinálni magamnak azzal, hogy fájdítom a saját szívem (fáj az magától is) ígyhát felálltam mellőle és messzebb mentem tőle, és mindenkitől. Ki akartam sírni magam. Ő utánam jött. Kínzott a jelenlétével és közben táplálta bennem az életet. Nem tudom, hogy mi lesz velem. Menekülök.
/Edda: Éjjel érkezem/ Részletek, melyeket nagyon szeretek:
Őstől örökölt a tűz, amivel átölellek, Őstől örökölt a szenvedély, amivel követellek. Vágyom, hogy érezd a szerelmemet, Vágyom, hogy érezd, hogy szeretlek, hogy érezd.
Nekem nem kell más, csak téged akarlak. Ha volt is más, feledem, csak téged akarlak.
Látom a nappalt, ahogy létezel, Idegen szemek kívánnak, érintenek. Éhes világ, és csak mosolyognának rajtam, Fájdalmam üvölteném, de elrejtem, el kell rejtenem.
Ha akartam valaki lenni, csak érted volt, Próbáltam mást keresni, csak bosszúból. Mit akarsz tőlem? Csak nézlek, csak nézlek. Vagy mondd meg, hogy tűnjek el, tűnjek el végleg!
Akkora egy szerencsétlennek érzem magam. Minden egyes bukásom, vagy meg nem felelésem közelebb visz ahhoz hogy összetörjek lelkileg. Mostanába nagyon gyenge vagyok így lelkileg. Folyton elsírom magam, holott semmi okom nem lenne rá. Nincs okom sííírni, van egy szerető barátom akit én is nagyon szeretek-imádok, mégis... Mégis sírok. Kicsi korom óta az volt, hogy ha valami elromlott, akkor az az én hibám volt, és ha bármi rosszat csináltam mindig ordítozott velem apukám. Miatta vagyok pánikbeteg, erre már rájöttem egy ideje. Félek tőle. A szemembe sokszor annyira agresszív, hogy legszívesebben elbújnék előle. Szóval belémnevelődött, belém ívódott, hogy szerencsétlennek érzem magam. És hogy nekem soha semmi nem megy, és ha bármit is elrontok azzal valakinek csalódást okozok. És onnan meg jön hogy ez megint az én hibám. Ez egy ördögi kör.
Mért akarok én mindenkinek megfelelni? Mért nem tudom leszarni a dolgokat?
Jó kérdés... Magam se tudok felelni rá. Sokszor jobb lenne feladni ezt az egészet, nem létezni, de azzal megint nem vagyok előbre. Úgyhogy inkább folytatom és szenvedek. Egyedül akkor nem vagyok magam alatt, amikor a barátommal vagyok <3 és a barátaimmal. Annyira szeretem hogy elfeledtet velem mindent. Ugyan akkor erről jut eszembe... A barátság. Van egy nagyon jó barátnőm, vagyis egyenlőre még annak titulálom. Igen, még... Az utóbbi időben nagyon kezd tönkre menegetni ez az egész. Szerintem ez a tönkremenés nagyon régen kezdődött. Onnantól, hogy hazudott nekem, és ismét. Nem keres, ha én nem keresem, mert megszokta, hogy keresem, és bármennyire nem akarom keresni, mégis ... Mert nem érti meg, hogy mekkora szükségem is lenne rá. Mostanra eljutottam oda, hogy nem érdekel. Lesz ami lesz, nem törődöm vele. Ő sem törődik velem, akkor én mért tegyem?! Mikor buliba is mennek, nem ám elhívna.. Neeeeeeem, minek is az, én nem is kellek oda. És igaz ami igaz féltékeny vagyok a barátjára. Beismerem. Kicsit olyan, mintha elvenne belőlem egy darabot. Egy olyan darabot ami a boldogságom termeli. Nos... Most nekem is van kivel tőrődnöm, és van aki velem törődik.
Rájöttem valamire, amire már márciusban rá kellett volna. Annyi mindent megbántam azóta és annyi mindent másként látok. Másrészt pedig, mostanába nem vagyok a toppon semilyen téren..és azok az álmok. Nem éppen jók. Folyton olyanokkal álmodok, akikhez valami szoros emlék fűz.
Volt nekem régen egy olyan fiúm, akit nem becsültem. Volt egy közös számunk, ami arról szól, hogy a lány újra tudott és mert szeretni. Én ezt akkoriban nem vettem észre, hogy mi a dal, azaz a danulnk jelentése. Úgy éreztem szeretem, de egyik percről a másikra valami megváltozott bennem teljesen. Nagyon megbántottam. Nemrégiben kértem tőle egy esélyt, de nemet mondott. Teljes mértékben megértem, hogy mért tette ezt. Megérdemlem.
Az egészségem egyenlő a nullával, vagy még annál kevesebbel is. Nem csinálhatom a szenvedélyem, ami az életem részévé vált, a kick-boxot. Ez olyan, mintha egy cukrásznak mondanád meg, hogy ne süssön több süteményt és tortát.
Van még valami. Van egy olyan fiú (vagyis nem egy) akihez nagyon vonzódom. Én csak barát vagyok neki, de nekem ő magam a tökéletesség. Ezt több ember iránt érzem, ami néha egy kicsit megkavar. A barátnőim gyakran zaklatnak, hogy na pasik? Legszívesebben elmondanám, hogy kiiránt mit érzek, de biztos azt állítanák, hogy meg vagyok zakkanva. Lehet, nem kizárt, hogy elment az a maradék eszem is.
Vannak olyan emberek is, akikkel csak neten tartom a kapcsolatot, mert máshogy nemtudom, de ha tudnám, akkor se biztos hogy találkoznánk. Mert egy ilyen találkozáshoz két ember kell.
Mára azt hiszem ennyi. Ja meg még felrakok két versemet.
Üdv: Ramcsi
Molnár Ramóna: Maradj velem
Mért vagy itt? Mért vagy velem? Mindenki elhagyott, te se áltass engem. Tudom, egy nap, mikor felkelek, nem leszel itt velem.
Elmész, vissza nem jössz már, olyan leszel, mint az északi-sarkon a nyár. Elmész, soha nem látom arcodat, és többé nem teljesíthetem álmaidat.
Így nem leszek boldog, ha nem leszel velem, ki fogja nehezebb időkben a kezem? Ki bátorít az életre? Ki mondja, hogy ne hagyjam a véletlenekre?
Senki! Ebben biztos vagyok! És abban is, hogy hű barátod vagyok. Kérlek, örökre állj ki mellettem, és soha, de soha ne engedd el a kezem.
Molnár Ramóna: Ó, Ti híres emberek
Ó, Ti híres emberek, meglátjátok, egy nap én is az leszek. Az én verseim olvassátok, az én verseim dalba foglaljátok.
Ó, Ti híres emberek, rivaldafényben élhettek, teljesül az álmotok, miről szívetek álmodott.
Ó, Ti híres emberek, nem cserélünk életet? Csak egy napra, egy órára, mert nem tudom, mi a híresség ára.
Ó, Ti híres emberek, talán közétek érhetek, Akkor majd mondhatom: Ó, én híres embernek magamat vallhatom.
"Nincs értelme semminek ... és egy könnycsepp kicsordul. Nem látod a kiutat ... és a könnycsepp legördül. Sebesen fut, majd elesik... és apró szilánkokra törik. Majd hirtelen élesen hasít bele a szivedbe a fájdalom... Mert nincs értelme semminek."
Per pillanat, elegem van. De már megszoktam, hogy semmi nem úgy sül el, ahogy én azt szerettem volna, és senki nem azt akarja, mint én.
Minden el lesz felejtve, amit megígérnek nekem, és majd én leszek a hibás. Nem írok többet... Csak egy versem rakom fel.
Üdv: Ramcsi
Molnár Ramóna: Én és én
Amikor várod, hogy történjen valami, mikor senki hangját nem hallani, akkor dől össze a kártyavár, amit építettél annyi éven át.
A sok csalódás, amit még nem hevertél ki, újra s újra szemed nyitja ki, mert eddig vak voltál, nézted az élet szép oldalát, s most mégis a várad romokban áll.
Gyötrelem és kín minden egyes perc, amit álmatlan éjjszakákban és könnyekben fizetsz. Megfizeted mindazt, amit elkövettél, a te hibád, hogy megszülettél. Bocsánat, hogy élek és érzek, szívem fáj, és szépen lassan elvérzek.
Csak a belső hanggal beszélsz már, mert senki nem fordul már hozzád. A hang szitkozódik, átkoz téged, minden egyes szava fáj és éget. Nem tudod elhallgattatni, mondja és mondja, míg az ember saját magát a túlvilágra tolja. És mikor már megszűnik lézetni, Megkérdezi: mért pont engem néztél ki?
Az a helyzet, hogy kicsit csalódtam valakiben. Az elmúlt 1 hónapban többször is. Megrendült benne a bizalmam, pedig sokat jelent nekem. Olyan dolgokat nem mondott el, amiket úgy gondoltam nekem el kellett volna. Vagy olyan dolgokat tett volna meg nélülem, amiket úgy gondolom velem kellett volna. Néha bunkó is velem egy kicsit, és úgy viselkedik mintha én nem ronthatnék el valamit. A dühét gyakran vezeti le rajtam. CSALÓDTEM BENNED! De nem tudok rá haragudni és mindig megfogadom, hogy nem keresem a társaságát, hogy észrevegye magát, de nem bírom ki. Hiányolom, ha nincs velem. De most ismét megfogadom. Remélem ezuttal lesz eredménye is.
Nagyon rossz ha nem bíznak meg egymásba a párok egy párkapcsolatba. Vagy ha egyoldalú a bizalom. Itt egy példa: Van egy lány, aki elmegy egyik barátjához, aki fiú. Nem titkolja a pasija előtt, mert a fiúval csak barátok. És a pasija bizalmatlen vele. Azt állítja megbízik a lányba, de abba a másik fiúba nem. A megcsaláshoz 2 ember kell. És a lány nem csalta meg a pasiját. Az egészett le rendezhette volna a háta mögött, hazudhatott volna neki, de nem tette, mert nem szereti ezt a fajta "játékot". Ezek után a lány úgy gondoltam nem lesz minden olyan, mert mindig eszébe jut ez az egész bizalmatlanság, és nem tud hinni a barátjának.
Bánt az, hogy az unokatestvérem utál. Az most mindegy hogy mért, a lényeg hogy utál. És ezen nem tudok változtatni. Próbáltam megbeszélni vele, de ő nem akarta mert paraszt vagyok. Lehet, hogy paraszt vagyok vele, de ezt ő harcolta ki magának. Talán az idő megoldja és rájön, hogy mi mért történik, és megbékél. De ameddig nem, addig nem megyek a közelébe, így hozzájuk se. Bármennyire is szívfacsaró érzés ez, tehetetlen vagyok. Sajnálom. Fasznak születtem.
Lehet a blogom elvérzik, mert szinte senki sem olvassa. Ha olvassa is nem teszi a tudomásomra. Szóval ha olvasod a blogom, akkor tegyél meg annyit értem hogy ehhez a bejegyzéshez kommentelsz. Akármit. Csak arra kell hogy felmérjem hányan is olvasság valójában és majd ez lesz a mérvado. Köszönöm
"Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben."
Nekem sok sok ember házat épített a szívemben. Nagyon szeretem őket. Barátoknak mindent el lehet mondani. Sok olyan dolgot amit a családoddal nem jó megosztani, mert ők máshogy reagálnak rá. Persze nekik is elkéne mondani, de ők nem értik meg. Erre valók a barátok.
A mostani barátok midnig azok maradnak számomra. Mégha útunk el is válik. Például más suliba mennek át vagy elköltöznek. Őket soha se fogom elfelejteni.
Van amikor az ember olyan mámorban van, amiből nem akar felkelni. Okozhatja ezt bármi. Ilyenbe vagyok most. Sokmindent megosztanék akárkivel. Sokmindenkinek elmondanám, hogy mit is érzek, hogy mit szeretnék, és akkor tudnám, hogy lesz-e annak az álomnak jövője. De ez a mámor nem elég erős. (Sajnos.). Sok a "Mi van ha...?!" kérdés. Például: Mi van ha ezek után nem úgy néz rám, mint eddig?! Mi van ha kiröhög?! Mi van ha leszar ezek után?! És még folytathatnám... A sok kérdést a félelmem teszi fel. Félek ezektől a dolgoktól és nemtudom, hogy hányadán álok. Nagyon félek az emberek válaszaitól. Mert ha netán megkérdezek valamit tőlük, lehet hogy poénnak veszik az egészet és nem érdeklem őt. Nem mintha ilyen dolgokkal viccelődnék így általában....
Nem akarok számomra fontost elveszíteni az érzéseim miatt. De lehet, hogy a félelmeim veszítem el. Ez a két véglet van. De le kéne rendeznem egyszer, s mindenkorra, hogy később ne legyen balhé belőle.
Sok olyan dolog van benne ami most engem jellemez. Elegem van... Elmúlt! Elveszett! Hiányzik! Fáj a szív, magán zárka lettem önmagamnak rabja, Minden nap egy újabb szelet, ez az önemésztés pokla, Fáj, hogy nincs egy érzés néha, fáj, hogy elveszett egy séma, Fáj, hogy céltalanná vált a régen követett példa, Magam elöl is elfutok, hiszen én lettem a préda, Prédikálhat nekem bárki, hogy innen, hogy kell felállni, Hogy itt, hogy kell lejárni, én a sablonokat is bármikor át tudtam hágni, Át is tudom és nem adom könnyen magam, Céltudatosságot tükröz minden szavam, ha a szívem is arra kérne már Hogy hagyjam én nem állnék le, tekernék, tepernék, rohannék, Még a kitűzött célt el nem érném, a véremet verejtékezném ki, Ki kell bírni az elért eredményt tovább kell vinni, Megtörténteket lezárni, előre koncentrálni, És egy jobb jövő reményében csak előre szállni.
Refrén: Elmúlt, kapaszkodj a jövődbe, Elveszett, minden szó megmarad örökre, Hiányzik, mégse hallgass az öklödre, hogy fáj, hogy ha érzed, nagy a kár, hogy ha érzed, hogy akár szélsőségekre is képes lennél magadban kárt tenni, Előbb értékeljél, utána cselekedjél, hisz negatívumokban lesznek a jövődre nézve a legnagyobb ereklyék.
Megfogalmazott kérdések, meg nem kapott válaszok, A helyzet romlik, az idő száll, még egy kérdés, Meddig várhatok? Meddig lesz még bennem tartás, Meddig tűnik el a hajtás, mi évekig jellemzett, Hova veszett és így a jelen hova vezet, Meddig tart ki még a szív, mikor a múlt vissza hív, Mikor a percek visszafelé tűnnek el, Mikor a bú ünnepel, mikor a szép gondolatok az ember könnyeibe merülnek el. A helyzet nem túlzottan makulátlan, hisz hónapok teltek el, Én csak vakon álltam önmagam mellett a félhomályban, És nem láttam, ki kéne most már szállni, Én bennmaradtam egy körre, később legyen mit megbánni, És most szenvedek, nem teszek, alattam a jövő léce rezeg, Néhány ember rajtam nevet, hogy innen, hogy nem tud felállni, Csodálom, ha az emberek csak idáig tudnak látni, Hibáztatni magamat azt nem fogom, hisz az élet minden perce egy újabb tanító pofon, minden újabb méter, egy újabb mérföldkő, Minden újabb csalódás egy jobb nép, S mikor az ember majd felnő, mitől a fejük fölül eltűnik a ködfelhő, És megtanul tisztán látni, kevésbé kedvelt szemet szúró féllel is ne merjen bánni, bár az embertelenség határa mára már határtalan, Tarts be egy-két szabályt és az életed nem lesz szabálytalan.
Nem akarok még egy csalódást. Már megint az lesz hogy én beleesek valakibe és abból nem lesz semmi sem. Kétségbe vagyok esve. Nem akarok még egy csalódást. Nagyon nem. Elég volt 2 egymás után a harmadik nem kell a nyakamra. Még csak az kéne... Teljes válságot hírdetne ki a lelkem. Pedog nagyon úgy néz ki hogy kezdek beleesva valakibe...... Nemkéne. Mi lesz ha megint az lesz mint nemrég? Én nem aakrom azt. Én msotmár BOLDOG AKAROK LENNI.
Valaki a drogokból, valaki az alkoholból, valaki a lopásaiból nem tud kikecmeregni. Valaki a szerelemből. Amikor már úgy érzem, hogy "igen, túlléptem." valami eszembe juttatja őt. Egy ismerős hely, egy imserős mozdulat, egy ismerős beszólás. Vagy egy sms a telefonomban vagy épp egy kép, amit véletlen látok meg a gépemen. Rohattul nem felejtettem még el. Akárki amit mond. Lehet elbasztam... Utálsz?! Lehet.. Leszarsz?! Lehet.. De én nem tudlak leszarni és elfelejteni se.
Molnár Ramóna: Álom vs. valóság
Régi emlékekre gondolva, belemerülve az ábrándokba, beleélve magunkat az álmokba, és később visszazökenve a valóságba.
Mindenki álmodik valamiről, valakiről, én rólad álmodom, és veled tölteném az összes időm, de ez csak az ábrándom.
Szeretnék veled lenni, és soha el nem evszíteni, örökre kezedet fogni, halálomig szeretni.
Vannak napok, amikor a multra gondolok. Nem is volt olyan rég amire gondolok. 2007 október - 2008 február eleje. Ennek az időszaknak voltak nagyon jó és nagyon rossz pillanatai. Akivel ez az időszak eltelt , Ő hiányzik nagyon. És tudom, hogy most boldog. De nem velem. Nemhiszem hogy eszébe jutok-e egyáltalán. Nemhiszem. 2007 október: (13:51) ő :BIztos szép lettél..mondjuk csak az lehecc!
(13:53) ő :Nem kell a smink annélkül is Szép vagy!
(20:49) ő :még mindig szép nagyon vagy...
(21:06) ő :szeretlek (21:06)ЯRamóną:? (21:06) ő :tényleg
2007 december: (21:25)ő :végre van neted...már hiányoltalak nagyon!
(21:32)ő :Te mindig szép vagy!
(21:38)ő :bolond vagy édes!
(21:48)ő :nem tom....de igen édes vagy!
.... aztán nem volt több ilyen. Eltoltam mindent és még mindig a levét szívom. Hiányzol. Sokat gondolok rád és nem változott még meg az érzésem. Ha most azt mondanád, hogy lehetne valami, örömmel tenném. Hiszen tényleg szerettelek/szeretlek, mert még mindig nem változott meg bennem azóta amióta együtt bulizunk. És tényleg HIÁNYZOL.
Itt egy kis vers darab mára: Az álarcom mögött lakik egy lány, nem beszél, csak némán ál. Nem lélegzik, nemis jár, csak éhezik és egyhelyben vár. Éhezik a szerelemre, várja, hogy valaki megszeresse. Várja, hogy megtörénjen a csoda, bár a lelke mélyén tudja, ez nem jön el soha.....
Elég rélűgen írtam már ide. Talán azért mert nem volt mit kiirni magamból. Mivel írok, ezért gondolhatjátok, hogy van.
Az álmok ismét felkavartak. Nagyon rossz olyanról álmodni, akit nem kaphatsz meg. Azt álmodtam hogy (a fiú neve legyen X) X háza előt voltam és vártam rá. Tudtam, hogy haragszik, mégis ott voltam. X felhúzta a redőnyét és rámordított, hogy mennyek el. Egy tapottat se mozdultam. Lejöt hozám és megölelt, megcsókolt. Éreztem hogy szeretett. Itt megszólaltam és ezt mondtam szóról szóra : " Remélem ezt nem álmodom. "
Akkor úgy tűnt, valóban nem álmodom. Ezek után bementünk a konyhába és lejöttek a rokonai. Mindenkinek úgy mutatott be, mint a barátnőjét. X nagymamája úgy szólított hogy Kismenyem. Mindenki olyan kedves volt.
Eddig minden szép és jó. De aztán vége szakadt ennek. Felkeltem. Úgy éreztem darabokra hullik a szívem. Utánna már nem tudtam vissza aludni. Újra és újra az álmomra gondoltam. Felidézte az emlékeimet. Hiányzik, és tudom soha se leszünk 1 pár.
Ugyan azt érzem, mint 3 hónapja, egy kicsivel se gyengébben.
Fáj!
"...Hisz tudod, hogy várok rád ameddig csak lehet, s ha majd a halálos ágyamon utoljára suttogom a neved, talán elhiszed majd, hogy tényleg szerettelek..."
Hiányzik valami. Valami olyan ami eddig is hiányzott, de most méginkább. Hiányzik a szeretet. Hiányzik az önbecsülésem. Hiányzik az önbizalmam.
Szeretet szempontjából: Szeretnek a barátaim, eddig is szerettek. Szeretnek a családtagjaim, eddig is szerettek. De most valami olyan hiányzik amit nem adhatnak meg a barátaim és a családom. Csupán másvalaki... egy fiú. Szükségem van egy olyan fiúra, aki szeret, támaszt nyújt és még sorolhatnám a tulajdonságokat. Szeretethiányom van.
Önbizalom szempontjából: Tudom, hogy soha nem lehetek olyan szép mint a barátnőim. Nincs olyan jó alakom mint egyeseknek. És a szemem, a tükörbe nézve, mindig azt mutatja, hogy mim nincs vagy épp mim van. Sose azt ami szép rajtam. Az önbizalmamat elszívja a tükör.
Mást képtelen avgyok leírni. Eddig midnig siekrült kiirnom magamból azt amit érzek. De most nincs mit kiirnom. Üres vagyok.
1. Túl kell lépni Szerintem ez az elhatározás a legnehezebb. Túllépni valakin vagy valamin. Túllépni egy olyan emberen akit nagyon szeretsz, az nagyon nehéz. De nincs olyan ami ne sikerülne, mégha kilátástalannak látod az egészet. Ha úgy gondolod, nem tudsz nélküle élni, nem tudod elfelejteni, akkor rosszul gondolod. Sikerülnii fog, ha valóban szeretnéd. Ilyenkor sok időt kell tölteni a barátaiddal, vagy akárkivel. A lényed az, hogy minél kevesebbet legyél egyedül és magányban. Mert olyankor az ember gondolkodik mindenfélén. Sokminden megfordul a fejében. Elkezdi saját magát hibáztatni, és ez önmarcangoláshoz vezet.
2. Túl fogok lépni Ha már teljesen eldől benned ez az egész. És már nagyon kevés alkalom van, hogy szomorú vagy, akkor közel jársz a végéhez. Bár lehet, hogy sokszor visszaesel. Ez az egész olyan mint egy fogalmazás. Bevezetés - Túl kell lépnem Tárgyalás - Túl fogok lépni - ez a leghosszabb és leg elviselhetetlenebb rész Befejezés - Túlléptem - happy end
3. Túlléptem Már nem fáj a szíved. Már nem gondolsz annyit rá. Boldog vagy nélküle is. Ezek annak a jelei, hogy túlléptél. Én most ebben a stádiumban vagyok. De még hiányzik. hiányzik a beszélgetésünk. Hiányzik mindene gyes hozzám fűzött szava. De már nem leszek szomorú, ha arra gondolok, hogy hiába szeret(t)em. Nemtudom múltba vagy jelenbe tegyem ezt a szót. Szeretem vagy csak szerettem?! Nemtudom. Nincs többé PinceManó
Gyűlölöm, hogy úgy csinálsz, mintha nem is lennék, Szemtől szembe elmondani nem merted, így tessék, Elmondok most mindent, bár tudom ezt nem akarod, És tudom, hogy az érzés ott van, de magadnak is tagadod. De nekem még az mindig fáj, hogy nem válaszolsz soha, Hiába is vártam, tudtam én vagyok ostoba. Nem kértem, hogy mondj igazat, azt sem kértem hazudj, De remélem, hogy nem engedem, hogy nyugodtan aludj. Megérdemled, te is tudod, mert hiába is kértelek, Úgy sem számít mit mondok, így most nem is féltelek. Ha végig hallgatsz megérted, hogy miért szólt minden rímem, Én mindig téged akartalak, de rájöttem, hogy így nem. Csak azt akartam te is tudd, nem tűnt el nyom nélkül, A seb amit te okoztál majd megöl engem végül, De minden szavam lepereg, bár tudod, érted könyörög, Rám se nézel, meg se hallgatsz, csak kimutatod közönyöd.
Refr.: Mikor a nevem meghallod könnybe lábad a szemed, Ahol az ég és a föld összeér ott nevetek feletted! Szemem vértől izzik, haragomtól óvjon meg az ég, Mikor a szikrából vad tűzvihar lesz nincsen menedék! Szeretlek gyűlölni! Gyűlöllek szeretni! Gyűlölök rád gondolni! Gyűlöllek feledni! Gyűlöllek! Gyűlölöm, hogyha hazudsz! Gyűlöllek! Te is gyűlölj, hogyha tudsz!
2.vsz(Őzi).: Jó barátok voltunk, minden felé együtt mentünk Most nézd mivé lettünk! Egymás elől menekülünk Csupán azért, mert megpróbáltam szeretni És borús napokon is, önfeledten nevetni Jól indult el minden, majd megbeszéljük persze Két sör mellett ülve, néztünk fel az égre Nagy fordulatot vettél, a kérdést fel tetted Hogyha szemét lennél választhatnék barátnőm és közted Ekkor robbant szét minden! Nah Őzi mit tegyél? Csak erre nem számítottam, bármit is hinnél A gyűlölettől izzik most mind a két szemem Én bíztam bennetek, de hát úgy látszik tévedtem. Beteg lettél, engem is gyötört legbelül, De mondd, ki volt még így melletted a barátnődön kívül? Most se barát, se lány, lassan be is kattanok, És gondolkozzatok el azon, hogy elértétek célotok!
Refr.:
Mikor a nevem meghallod könnybe lábad a szemed, Ahol az ég és a föld összeér ott nevetek feletted! Szemem vértől izzik, haragomtól óvjon meg az ég, Mikor a szikrából vad tűzvihar lesz nincsen menedék! Szeretlek gyűlölni! Gyűlöllek szeretni! Gyűlölök rád gondolni! Gyűlöllek feledni! Gyűlöllek! Gyűlölöm, hogyha hazudsz! Gyűlöllek! Te is gyűlölj, hogyha tudsz!
3.vsz(Shady): Tudom szánalmas vagyok, meg hogy a testem-lelkem nyomor, Remegő térd, beszűkült gyomor, ezt adta a középiskolai pokol Komor, konok, mocsok világ, ahol rengeteg a rohadt szemét, Most meg az árnyékomtól is remegek, még megfizettek ezért! Féltem az összes naptól, attól mi történik holnap, Hogy a szünetekben vajon majd melyik szekrénybe pakolnak? Hátul voltam a sorban, mindig én feküdtem porban, Mindig egyedül ültem a padban, mondd ezzel kinek ártottam??? Itthon bezárkóztam a szobámba, sírtam egész este, Könnyektől fájt a fejem, megoldást álmaimban kerestem. Keseregve, százszor megalázva, beletiporva a sárba, Most meg mindenki csak néz, nem érti miért vagyok mindig árva! Engem nem lehet szeretni! Egy bolond kisgyerek vagyok, Egy kurva mártír, talán még máglyát is kapok, De most már a láng sem fog, mert bennem él a tűz, S míg a bosszúvágy ég bennem addig van mi hajt mi űz!
Refr.: Mikor a nevem meghallod könnybe lábad a szemed, Ahol az ég és a föld összeér ott nevetek feletted! Szemem vértől izzik, haragomtól óvjon meg az ég, Mikor a szikrából vad tűzvihar lesz nincsen menedék! Szeretlek gyűlölni! Gyűlöllek szeretni! Gyűlölök rád gondolni! Gyűlöllek feledni! Gyűlöllek! Gyűlölöm, hogyha hazudsz! Gyűlöllek! Te is gyűlölj, hogyha tudsz!
4.vsz.(Horus): Szeress vagy gyűlölj, én komolyan mondom leszarom, Hidegen hagy a szöveged, nyugodtan bekaphatod az alkarom, Karambol az öklömmel, mi más lenne a mese vége, Ha velem kezdesz te faszkalap én egy fél perc alatt teszlek félre! Mi történik, mért nevetsz, nemrég nagyon volt a pofád, Egyszer bulldog voltál, most meg teszed nekem a kiscicát! Emlékszel rá, mikor még én voltam a sokkal gyengébb? Belém rúgtál, rám nevettél, így szóltál: köcsög kell még??? Most itt állok, mégis rémültnek látszol, Várjunk, közelebb lépek, lehet csak a szemem táncol. Nézz rám, idenézz, ne tekintgess félre, Hülye voltál, elcsúszol, de te hívtál a jégre! Évek óta vártam már a találkozást testvérem, Nem marad el a poén, most már a viccet végig mesélem! Bamm! Itt a csattanó, de te mért nem maradsz állva? Ha az élet hozzád túl jó fej, majd én leszek szemétláda!
2xRefr.:
Mikor a nevem meghallod könnybe lábad a szemed, Ahol az ég és a föld összeér ott nevetek feletted! Szemem vértől izzik, haragomtól óvjon meg az ég, Mikor a szikrából vad tűzvihar lesz nincsen menedék! Szeretlek gyűlölni! Gyűlöllek szeretni! Gyűlölök rád gondolni! Gyűlöllek feledni! Gyűlöllek! Gyűlölöm, hogyha hazudsz! Gyűlöllek! Te is gyűlölj, hogyha tudsz!
Egyik ismerősöm elolvasta a verset még mielőtt betettema blogba és eképp vélekedett: "hajh szép vers:) csak kár, hogy ennyire erős érzelmeket tükröz a szerzőről, bár ettől jó ennyire:)" Igen!Erős érzelem! Dúl bennem.
Molnár Ramóna: Két véglet
Azt fogom tenni, amit jónak látok, legyen az áldás, vagy átok. még nem tudom mi lesz az, csak azt tudom, hogy két véglet van.
Egyik, hogy Te is szeretni fogsz, nem csak Én, és addig karolsz, míg nem leszek teljesen tiéd.
De ezt sajnos kétlem, mert mindig nekem kell lépnem, mindig én nyitok feléd, pedig nem az én dolgom, hanem a tiéd.
Másik véglet, hogy felejtelek, s többet nem kereslek, nem zargatlak, és így jót teszek neked, de nem magamnak.
Nem rajtam áll, csakis rajtad, a Te döntésed, nem befolyásollak, de egyet jól jegyezz meg, amíg élek addig szeretlek.
A halál egy nagyon szemét, mocsok dolog. De mindenkimeghal egyszer, csak nem mindegy mikor és milyen körülmények között. Más amikor idősen-betegen más amikor fiatalon-betegen más amikor fiatalon-hírtelen és más amikor idősen-hírtelen.
Az én papám ma 1éve, hogy meghalt. Nagyon hiányzik. Még mindig nem fogtam fel, hogy mi történt.
2007. február 3-a jónak ígérkezett. Aztán anyu kapott egy telefont, hogy a papa rosszul let favágás közben és nem vesz levegőt. Anyu nagyon ideges lett. Egyből kocsiba ült apuval és mentek Gecsére. Amielőtt elmentek apu bejött hozzám.... közölte, hogy a papa valószínüleg meghalt. Amikor meghallottam, hírtelen azt se tudtam holvagyok és mitörténik. Aztán szépen lassan felfogtam. Anyuék elmentek énpedig kimentem unokatestvéreimhez. Mindenki csak sírt és sírt. Egy percre nem hagytuk abba. Amikor nincs testvére az embernek, sokmindent nemtud megbeszélni másokkal. Nekem az unokatestvéreim (Rebeka és Noémi) olyanok mint a testvéreim. Nagyon közel állnak hozzám. Visszatérve a szomorú történethez, egymást ölelve bőgtünk és nem akartuk elhinni, hogy mi történt. Az a nap nagyon rémes volt. Olyasvalakit elveszíteni, akit nagyon szeretsz olyan, mintha a szíved tépnék ki a helyéről. Amikor 8 éve meghalt a másik papám akkor én 7éves voltam. Igazából neméreztem semmit se amikor megtudtam, hogy meghalt. És most 15 évesen olyasfajta fájdalmat éreztem, és mai napig érzek, amit eddigi életembe még soha se. Nemkívánom senkinek se ezt. De sajnos mindenkivel előfordul ez. Nincs kivétel.
A temetés....
Még rosszabb. Még fájdalmasabb, hogy ott láttam egy urnába a papámat. És az a zene.... Hihetetlen, hogy csak ennyit ér egy emberi élet. Egy dobozba van bezárva a teste. Vagyis a testének hamvai. Rengetegen voltak a temetésén. Sokan szerették és még most is szeretik, bár már nincs köztünk. Ez azt tanusítja, hogy jó ember volt. Igaz, néha voltak kisebb összeveszések, hajbakapások, de mindig megoldottuk. Néha hirtelen haragú volt, és makacs és önfejű. De mi így is szerettük. Elfogadtuk amilyen, nem akartuk megváltoztatni, mert akkor már nem ő lett volna, hanem az akit mi akartunk benne látni.
†HIÁNYZOL PAPA!†
SZERETLEK!
„A tárgyak mindig pótolhatóak ,az emberek kevésbé.”
Ha 1 órája kérdeztetek volna hogy : Hogyvagy? azt feleltem volna hogy, szarul. Minden rossz a szerelem miatt. Mert a szerelem egy betegség. És én szörnyen beteg vagyok. Ellenszer létezik a betegség ellen. Ami nem más, mint az akit szeretek. Ő az én gyógyírem az életben. Ha Ő nem lesz az enyém, szépen lassan felemészt a betegség, s meghalok. Tudjátok kedves olvasóim ilyen szerelmes csak egyszer voltam. Egyetlen egyszer.. (ez nem nehéz hiszen még csak 15. életévembe járok) Mély nyomot hagyott bennem. Nem jöttünk össze, de nagyon szerelmes voltam. Mai napig ha tehetem kikezdek vele és Ő belemegy a "mi kis játékunkba". Sok rosszat tett velem: bolondított, átb*szott és még sorolhatnám. S Én mégse tudtam kiszeretni belőle. Ez igaz, mély és beteljesületlen szerelem volt. Aztán telt az idő és úgy fél év alatt elfelejtettem. Jóllátjátok FÉL ÉV! Hosszú idő. Főleg, ha az a lényege hogy felejtsek. Aztán belekeveredett az életembe egy nagyon aranyos srác. Akkoriban csak msn-en beszélgettünk. Egyszer nem találkoztunk élőben. Össze szeretett volna velem jönni. Én nemet mondtam. Amit megjegyzek mostmár bánok. Na mindegy.... Egy buliba aztán összekeveredtünk. Tudam, hogy ott lesz. Nagyon izgatott voltam, hogy mikor jön. Barátnőmnek megmutattam képen a buli előtt, gondolva arra, hogy ha meglátja szoljon nekem és odamegyek hozzá köszönni stb.... Igen, megtalálta (áldom aztokat a sas szemeit). Táncoltunk, csókolóztunk. Emlékezetes este volt, soha nem fogom elfelejteni. "Haza" értünk. Barátnőmnél aludtam..azaz aludtam volna, ha nem beszélgetünk jóóó sokat. Kitárgyaltuk az egéészet ami történt és arra jutottunk, hogy nekem Ő kell. De én rá se hederítettem egy darabig (1napig) a dologra. Aztán hirtelen valami megfordult bennem. Mindent másképp láttam. Rájöttem, hogy szerelmes vagyok. Azóta eltelt 1 hónap s még mindig. Ezalatt az 1 hónap alatt írtam neki levelet, találkozgattunk. Szeretem! Nem szomorkodom tovább. Hiszen Pataky Attila bácsi is megmondta: "És ha úgy érzed, hogy nincs tovább, a szíved nagyon fáj, hát ne add fel és ne engedj, csak bátran menj tovább!
Mert a szerelem keresi a szerelmet. Hidd el, Téged is valaki úgy szerethet, Ahogy szeretnéd, hogy szeressen egy lány, vagy épp egy srác." /Edda: Csak bírd ki!/
Lelki világom romokban áll, S belülről egy hang kiabál, Egyetlen egy szót, folyton csak egyet, Mégpedig azt , hogy: szeretlek!
Igen, szeretlek és nemtudom kifejezni szebben, Hiszen mi lehetne szebb, minthogy versbe foglalom amit érzek, Hallgass meg kérlek, Ne fordíts hátat, én sokmindent remélek.
Remélem azt, hogy velem leszel, S, hogy minden percben gondolsz rám, Remélem, hogy fogod majd a kezem, S, hogy eltötünk sok csodás éjszakát.
